Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dunamenti svábok CINCINNATIBŐL Zsámbékon

2013.07.02

 cincy.jpg

MEGHÍVÓ
 
2013.07.25-én 18:30-tól Zsámbékon a Romtemplomnál lép fel a CINCINNATIBŐL (OHIO/USA) Dunamenti Sváb Ifjúsági Csoport. Csodálatos 2 órás programot hoznak magukkal, amelyben bemutatják őseik hagyományait és az amerikai showtáncból is tartanak bemutatót.
Az ő őseik a történelmi Magyarország területén éltek, de a II. világháború borzalmai miatt elhagyni kényszerültek az országot. Viszont Amerikában továbbra is összetartanak, ezt mutatja, hogy kulturális egyesületük több, majdnem 60 éves.
6-7 évente terveznek ún. "szülőföld turnékat", melynek keretében végigjárják történelmük stációit.  Ulm, München és Bécs után Zsámbékra látogatnak. 2006-ban már vendégeink voltak, akkor 3 napon keresztül ismerkedtek az országgal. Jártak a Parlamentben, megtekintették a Dunakanyart, végigjárták Zsámbék nevezetességeit, de közös tánctanulásra is sor került. 30 fiatal érkezik most az Egyesült Államokból, akik olyannyira komolyan veszik származásukat, hogy néhányan magyarul is tanulnak a német és angol mellett. Legutóbbi ittlétükről még az M1 kisebbségi műsora is csodás anyagot készített. Megéri tehát eljönni!
 
Lochberg Regionális Tánccsoport
Jegyrendelés:
Fuchs Sandra Titanilla
06-30-738-9056, sandra.fuchs@freemail.hu 
 
Az esemény száp plakátja, melyet Volosinovszki György készített.:
 

cincinnati_galaest_zsambek0725.jpg

 

A cincinnati csoport által készített német nyelvű plakát:

 

youth-group-marketing_final--german-.jpg