Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MEGHÍVÓ - Ahol ott a helyünk!

2010.08.13

NÉMET NEMZETISÉGI EMLÉKMŰ és EMLÉKPARK avató.

Augusztus 19-én 18 órakor  a Józsefvárosi pinceterületen        ( a Lahmgrubm-ban ) Zsámbék tiszteletét és köszönetét fejezi ki az itt élt sváb elődeinknek. Ezen az eseményen úgy gondolom mindenkinek tiszte a részvétel, hiszen ezek az emberek formálták Zsámbék arculatát olyanná, amilyennek mi ma ismerjük. A török dúlás után ezek az emberek virágoztatták fel  minden túlzás nélkül a Budai-hegyvidék falvait. Máhr Ferenc csodás alkotását a Lamgrub Egyesület több éven tartó munkájának köszönhetően avathatjuk fel. Köszönet illeti őket és mindenkit, aki ebben tevékenyen részt vett. Ez egy tiszteletadás az itt élt ősöknek és az itt maradt leszármazottaknak, akiknek méltónak illik maradni eleik példamutató életéhez, munkájához.

 

Meghívó

Német  Nemzetiségi Emlékmű-

és Emlékpark-avató

ünnepségre

Zsámbék

2010

A Német Nemzetiségi Emlékmű Zsámbék  tiszteletadását fejezi ki  a településünk múltját, mai arculatát meghatározó egykori német lakosság előtt.

 Zsámbék azon 4 magyar település egyike volt (Bácsalmás, Soroksár, Budaörs), amelynek szinte teljes német lakosságát (96%) 1946-ban kitelepítették.

Emlékükre álljon - a kedvelt időtöltésüket, jellemző gazdálkodási formájukat  ábrázoló

szoborkompozíció, melyet Máhr Ferenc szobrászművész három tonnás süttői mészkőből készít.

 Festői környezetben, az egykor 72 pincéből álló borospince-területen, a „Lahmkruam-ban” kerül elhelyezésre az emlékmű.

A szoboravatást követően a Zsámbéki „Lamgrub” Tájvédelmi Egyesület által rehabilitált műemléki és természetvédelmi terület Német Nemzetiségi Emlékparkká lesz.

lamgrub.wordpress.com

 

"Lustig sei'n mir Schwowaleit,

und singe a pei gutm Wei.

Mir vergißt jo dort Sorg un Leid

Im Kellerhaus peim Kerzeschei."

Josef Kanter : Im Kellerhaus

(Sagetaler Dialekt)

Kép

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.